Soproni Egyetem Moodle

Volt pszichológia tanárom, sokat foglalkozott autista gyerekekkel, róluk is írt könyvet.

 

Ebből idéznék:

 

„Nem szeretek leszállni a villamosról, mert akkor nem tudom, hogy hová kell mennem. A villamos tudja, hogy neki hová kell mennie, mert egy kötött pályán halad. Én nem tudom, hogy hová kell mennem, mert a sín viszi oda, ahová mennie kell. A sín elviszi mindig oda, ahová ő egyébként soha nem jutna el. Úgyhogy én sem jutok el. Csak oda, ahová elvisz anyukám. De magamtól nem tudnék odamenni, ahová anyukám visz.”

 

„Ott mélyen, legbelül, a lelkemből szokott szólni egy dal. Ez a dal mindig akkor szól, amikor boldog vagyok. Olyankor a legszebben szól ez a dal. És ez a dallam állandóan a fülemben van. Hogyha szeretetet kapok a felnőttektől, a dal erősödni kezd a fülemben, és ilyenkor be kell fogni, és örülök, és boldog vagyok, repkedek örömömben, mert szól a dal. Szól a dal!”